Gyakran hangzanak el a rendelőben ezek az ismerős mondatok: "Ez a gyerek olyan sokat beteg! Gyenge az immunrendszere? Nem immunhiányos? Adjunk neki immunerősítőt!"
Mi is hát az immunrendszer?
Az immunrendszer a szervezet védekező erőinek összessége. Feladata, hogy felismerje az idegen behatolót, ami a környezetből a szervezetbe jut, és felismerje a test által termelt hibás sejteket, és semlegesítse, elpusztítsa azokat. Ebből a meghatározásból is látható, hogy ez nagyon összetett feladat. Ezért nevezzük rendszernek, mert nagyon sok különálló egységből áll, melyek összehangolt működése szükséges a tökéletes eredményhez. Ez az összehangolt működés az immunitás.
Az immunrendszert sejtek és fehérje molekulák alkotják. A fehérjék segítenek a sejteknek felismerni az idegen anyagot, amit ezután el tudnak pusztítani. Felépítésük és működésük egy hadsereghez hasonlítható, ahol a kisdobostól a tábornokig mindenkinek meg van a maga fontos feladata.
Az immunitás
Az immunitás egy része velünk születik. Ez részben genetikai tulajdonság, másrészt az anyai vérből, a méhlepényen keresztül jutnak át immunanyagok a magzatba, hogy védjék a még éretlen újszülöttet. Ez a folyamat a szoptatás során, az anyatej közvetítésével folytatódik. A másik része az úgynevezett szerzett immunitás, amely úgy alakul ki, hogy a szervezet találkozik a külvilágból származó kórokozókkal, megküzd velük, és így hosszabb-rövidebb ideig védetté válik. Itt kezdődik a galiba: ezt a harcot a szervezet kisebb-nagyobb betegségek formájában vívja meg.
A betegséget követően a kórokozókkal szemben termelődött ellenanyagok jelennek meg, illetve olyan sejtek termelődnek, amelyek emlékeznek a kórokozóra, ismételt felbukkanásukkor gyorsan le is győzik.Vannak olyan betegségek, ahol a kórokozó egységes, mindig ugyanaz: ezekkel szemben élethosszig tartó védettség alakul ki. Ilyen a bárányhimlő, a kanyaró, a mumpsz, és még sok más. Sajnos sok betegséggel szemben a védőanyagok csak átmenetileg találhatók meg, vagy a kórokozó változik: ilyen esetekben csak átmeneti az immunitás. Az idők során egyre több kórokozóval találkozunk, a szervezet egyre edzettebb lesz: ezért van az, hogy a felnőtt sokkal ritkábban fertőződik meg, és a lefolyás enyhébb.
Ezek ismeretében érthető, hogy gyermekünk akkor kezdi el a betegeskedést, amikor bekerül a közösségbe. A bölcsődében, óvodában óhatatlanul ki van téve elsősorban a légúti fertőzéseknek. Ez a módja immunrendszer erősödésének, és egy néhány éven belül lezajlik. Persze nem mindegy, hogy ez egy kis náthával, hőemelkedéssel történik, vagy komoly lázas betegséggel, mandulagyulladással, középfülgyulladással.
Vannak gyermekek, akik erősebb immunrendszerűek, és vannak, akik gyengébbek. Ez még nem feltétlenül az immunhiány jele. Az immunrendszer természetes érésének a folyamata a külvilág anyagaival való találkozás. Ezért nem helyes a túlzott fertőtlenítés, a túlzott sterilitás, a "túlságosan tisztán tartott" gyermek, mert minél hamarabb érik a gyermeket a környezeti hatások, annál ellenállóbb lesz.
Mi az immunhiány?
A nevéből adódóan olyan kórkép, ahol az immunrendszer hadseregéből valamelyik összetevő veleszületetten hiányzik. Ezek nagyon súlyos kórképek, melyek gyakran halálosak, de szerencsére nagyon ritkák.
Ami viszonylag gyakori, az az immunrendszer fehérje anyagainak - immunglobulinoknak nevezzük latinul- csökkent termelése. Ilyen esetekben gyakoriak a felső és alsó légúti fertőzések.
A szervezet immunrendszere adott. Gyengült működését nem nagyon lehet befolyásolni, de van egy néhány lehetőség, amely támogatja az ellenálló képességet.
Immunerősítők
A legfontosabb immunerősítő a védőoltás. Utánozza a fertőzést, betegség nélkül. Hatása a kórokozóra egyedi, minden betegségre külön oltás szükséges. Hatása nagyon hosszan tartó. A védőoltásokról általában ezen a linken tájékozódhat.
A légúti, baktériumok okozta fertőzésekkel szemben szemben kidolgoztak egy szájon át szedhető vakcinát, amely fokozza az ellenálló képességet. Ezt kúra szerűen kell szedni az őszi-téli időszakban. Magyarországon kétféle készítmény van forgalomban, a Broncho-Vaxom és a Ribomunil. Ezek receptre írandók. Sajnos nem olcsó egyik sem. A baktériumokkal szembeni ellenállást segítik elsősorban, viszont a bölcsis-ovis kórképek döntő többségükben vírusos eredetűek.
Általánosságban segíti az immunrendszert a béta-glukán nevű anyag, ami az immunsejtek mőködését élénkíti. Több készítményben is megtalálható, ilyen az Immunoglukán, az Immunotrofina és még sok egyéb. A vírusokkal szembeni ellenálló képességet növeli az inosiplex nevű hatóanyag, a készítményt gyógyszerként nagyobb adagban, megelőzés céljából kisebb adagban adjuk. Az emésztőrendszeren keresztül hatnak a probiotikumok, amelyek a bélflóra támogatásán túl immunerősítők is. Az echinácea nevű gyógynövényt is immunerősítőnek találták.
Mint az egész szervezet jó működésének, úgy az immunrendszernek is szükséges a jó vitamin és ásványi anyag ellátottság, a megfelelő tápláltság, a mozgás, az edzettség. Kiemelt szerepe van a D-vitaminnak és a C-vitaminnak, melyek a fertőzésekkel szembeni ellenállás fontos tényezői.
Sajnos, nincs csodamódszer és nincs csodaszer. De ami biztos, hogy a betegeskedés minden szezonnal egyre kevesebb lesz.
Blackjack - Casino, Slots, Table Games, Poker, Vegas Style
VálaszTörlésFind the BEST Blackjack Table 순천 출장샵 Games, 파주 출장샵 Slots & Tables in Las Vegas, Nevada. Blackjack Game Rules. 상주 출장샵 Blackjack Game Rules and How 정읍 출장샵 to Play. 상주 출장마사지